• Óraportál sárga csík 1
  • Óraportál sárga csík 2
  • Óraportál sárga csík 3

Megosztás








A Breitling óragyár története 1884-ben kezdődött, mikor egy Léon Breitling nevű fiatalember megalapította kis órásműhelyét St. Imierben. Léon Breitling kis órásüzeme már akkoriban is kronográfok, és speciális számlálóműszerek elkészítésére specializálódott.

Hatalmas nagy lépéselőnye a többi órakészítővel szemben az a felismerés volt, hogy az akkoriban még csak szárnypróbálgató időszakban lévő pilótáknak, szüksége lehet egy kézen viselhető stopperes órára. Ennek az ötletnek a megvalósítására 1915-ben került sor, mikorra már Gaston Breitling, Léon Breitling fia vezette a céget. A cég az 1930-as évektől kezdve számos új kronográffal kápráztatta el a felhasználókat, és 1942-ben bemutatták a világ első, logarléces lünnetával készülő karóráját, a Chronomatot. 
1952-ben a Breitling a sikereken felbuzdulva új modellel lépett a közönség elé, amely karóra a Navitimer nevet kapta. Ennek a karórának az igazi jellegét a - Chronomat modellről már ismert - logarléces lünetta adta, és az a kéttónusú számlap, amely nagyban megkönnyítette a leolvasást a pilóták számára. A pilóták igen nagy lelkesedéssel fogadták ezt a számukra kifejlesztett modellt, amelynek felépítése lehetővé tette az egyszerű számítások elvégzését a repülés ideje alatt. Ezt az állítást igazolja az is, hogy az AOPA - a pilóták, és repülőgép tulajdonosok szövetsége - hivatalos órájának választotta a Navitimert. 

Bejelentkezés - Regisztráció

 

WatchCenter logo